Személyes és hatékony

Segítség a hozzám forduló hölgyeknek

mert tapasztalaim és szaktudásom legjavát adom
minden rendelésemen, mindenkinek.

Korán felismertem, hogy a gyógyító munka csak őszinte érdeklődéssel lehet sikeres. Ezt a felismerést tapasztalataim az évek során maximálisan igazolták. Továbbra is arra törekszem, hogy a pácienseimnek ne csak az orvosa legyek hanem valaki akihez az életüket meghatározó nehéz vagy éppen örömteli időszakban fordulhatnak. Ezt a pluszt igyekszem maximális szakmai teljesítmény mellett nyújtani mindenkinek aki eljön hozzám.

Orvosi pályám kezdetétől fogva az emberközpontú, egyénre szabott gyógyításra fókuszáltam. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan nagyszerű emberekkel dolgozhattam együtt, akikről a szakmai fortélyok elsajátítása mellett emberileg is példát vehettem. 
Olyan közegben dolgozni, ahol a legújabb tudományos ismereteket alkalmazzák nagyban meghatározza a munkámat a mai napig és arra ösztönöz, hogy élethosszig tartó tanulást beépítsem a hétköznapjaimba. Ezért külön köszönettel tartozom dr. Siklós Pál professzor Úrnak. Négy gyermek édesanyjaként és immár nagymamaként megtapasztalhattam a női élet valamennyi szakaszát, szépségeivel és nehézségeivel együtt. Ezeket a tapasztalatokat is használom, átadom munkám során. 
Tudásomat évről évre új ismeretekkel bővítem de ez nem jelenti azt, hogy a régi bölcsességeket elutasítanám. Példaképeim és eddigi szakmai sikereim mellett a segítő szándék az, ami a mai napig az orvosi pályán tart.
Hiszem, hogy a pácienseket egészként kezelve, test-lélek egyensúlyát szem előtt tartva tud igazán hatékony lenni a gyógyító munka. Hiszem azt is, hogy a technológia fejlődését kihasználva egyszerűsíthetjük a folyamatokat és a felszabadult időt a valódi gyógyító munkára tudjuk szánni. Meggyőzédésem, hogy a 21. században az igazán emberközpontú orvoslásnak kell elterjednie.
 

 

Szakmai pályafutásom 

1966 karácsonyán születtem Pécsett, ahol iskoláimat végeztem, férjhez mentem és négy gyermekem született. A szülészet – nőgyógyászati tevékenységemet 1997-ben kezdtem.

2007-ben családorvosi szakvizsgát  tettem, több mint tíz évet dolgoztam családorvosként is.

2008-ban családommal Budapestre költöztünk és a Szent István Kórház szülészetén folytattam munkámat. Egy olyan csapatba kerültem, ahol egy teljesen más, hozzám sokkal közelebb álló, baba-mama barát szülészeti szemléletet ismertem meg és sajátítottam el. 2018-tól két évig Róbert Károly kórházban dolgoztam külsős szülészorvosként. Jelenleg a kistarcsai Flór Ferenc kórházban dolgozom személyes közreműködőként.

Praxisom fókusza az évek során változott, négy éve a szülészet mellett a nőgyógyászati gyulladáskezelés, a HPV fertőzöttek gondozása, méhnyakrák megelőzése és kezelése kiemelt helyre került. Büszke vagyok arra, hogy egyetlen páciensemnél sem fordult elő, hogy gondozásom alatt a javaslataim betartása mellett kialakult méhnyakrák miatt műtétre került volna sor.  Ez az általam kifejleszett komplex méhnyakrák megelőző protokollnak köszönhető, amellyel a hölgyek biztonságban tudhatják magukat a méhnyakráktól és a HPV által okozott további rákos megbetegedésektől (ezzel partnerüket is védjük a humán papillóma által okozott ráktípusok kialakulásától). Az elmúlt évek újdonsága számomra a nőgyógyászati lézerterápia ami lehetőséget ad a műtét nélküli, igen hatékony gyógyításra többek között a HPV vírusfertőzések területén is. 2021-től kispesti rendelőmben elérhető a legmodernebb lézerkészülék, amellyel egyre több kezelést végzek. Továbbra is megmaradt egyik kedvenc területem a várandósok gondozása és a gyermekvállalási nehézségek megoldásában való segítségnyújtás.

Intergál szemléletű

Vizsgálatok és konzultáció valódi megoldásokért

Baba és mamabarát

Várandósgondozás az aggódás nélküli várandósságért

rsz_1timewalker_intimalaser_1

Magyarországon jelenleg egyedülálló

A legmodernebb Fotona intimlézer készülék, amellyel nőgyógyászati problémák kezelhetők fájdalommentesen  

Prevenció, ami életet menthet

Speciális rákmegelőző szűrővizsgálati protokoll 

IMG_6656
Partnereim

Kérdése van?
Írjon, válaszolunk

Időpontfoglaláshoz kattintson ide és válasszon a szabad időpontok közül

[contact-form-7 404 "Nem található"]